„ÉDESANYÁM MINDIG TUDJA, HOL LÉPEK FEL. LÁTJA A NAPTÁRAMAT, ÉS EZ NEM MINDIG JÓ”

– Érdekes másodperceket élünk meg. Hajnali három óra van, és most indultunk haza Hortról. Azt gondolom, hogy jókat beszélgettünk. Most már talán azt is érted, miért kértem tőled, hogy ne csak szavakat, hanem vizuális élményeket is osszunk meg egymással. Köszönöm, hogy eljöttél, és részt vettél a napban, még úgy is, hogy másfél órát kellett ránk várnod.

– Kettőt! Nem másfelet. Kettőt!

– Anyám meg két hónapja vár rám… Ne haragudj, már elnézést kérem!

– Fátylat rá! Ha már csokit kaptunk, nálad az genetika, hogy nem hízol el?

– A műsorhoz képest híztam 15 kilót. Az X-Faktor idején 72 kiló voltam, most 88 vagyok. De nem zavar.

– Mindent eszel?

– Mindent. Enni is szeretek, meg főzni is.

– Szüleiddel mikor találkoztál utoljára?

– Tegnap, a két fellépés között hazaugrottunk egy percre. Apukám nemrég volt 65 éves, s mivel épp Veszprémen keresztül vezetett az út, adtam neki ajándékot. Aztán mentünk is tovább. Egyébként karácsonykor voltam otthon utoljára.

– Mindig tudják, hol lépsz fel?

– Igen, mivel anyukám látja a naptáramat. Néha sajnálom, hogy mindig képben van arról, merre vagyok, mert folyton aggodalmaskodik, milyen messzire megyünk. Féltenek a szüleim.

Amikor még otthon laktam, apukám addig nézte a tévét, amíg haza nem értem. Akár hajnal négyig is. Sosem tudott addig elaludni. A szülők már csak ilyenek, nagyon szeretem őket.

– Mikor költöztél el otthonról?

– Viszonylag későn, 19 éves koromban jöttem el otthonról. Az egyetem mellett nyáron elmentem dolgozni. Beálltam segédmunkásnak egy építkezésen, de két nap múlva kivágtak. Betonelemeket kellett a helyére berakni. Volt egy daru, két kampón lógott a 30 tonnás beton. Egyetlen szabály volt ezen a munkahelyen, hogy a darun lógó beton alatt nem szabad átrohanni. Én mégis megtettem, és a hátam mögött két tized másodperccel később leszakadt a „rakomány”. Mondták, hogy akkor többet nem kell jönni. Aztán voltam barackszedő is. De ez sem tartott sokáig, mert többet ettem, mint szedtem.

Talán a tudakozóban dolgoztam a legtöbb ideig. Tudod, ahol az utcát, a házszámot, vagy a telefonszámot kérdezik meg. Esetleg az előfizető nevét. A tudakozónál a legfőbb szabály az ügyfélkezelési idő optimalizálása volt. Vagyis a legrövidebb idő alatt kellett választ adni minden kérdésre. Viszont aki gyorsan keres, mert siet, az gyakran paraszt tud lenni. Észrevétlenül is. Én inkább ott is elbeszélgettem az emberekkel. Kedves akartam lenni mindenkivel. A főnököm folyton csesztetett is emiatt. Többet beszélgettem a lányokkal, mint kellett volna.

27 éves koromban már mindenki „normális” ember lett a környezetemben, rendes szakmával, és én még mindig csak az álmaimat kergettem. Apám el is volt keseredve…

Mivel nem akartam éhen dögleni, folyamatosan dolgoztam, de arra vágytam, hogy művészként is meg tudjak élni.

– Önmagadon kívül ki hitt benned igazán?

– Szerintem senki. Bár, ez sem igaz. Mészáros Árpád Zsolt barátom igen. Ő már akkor is vitt magával fellépni, amikor 18 éves voltam. És már akkor is tisztességes gázsit adott, pedig egy senki voltam mellette. Ő lett a fogadott apukám. Vagy én lettem a fogadott fia.

„AMIKOR A FŐVÁROSBA KÖLTÖZTEM, SOKÁIG AZ AUTÓMBAN LAKTAM, DE EZT NEM MONDTAM SENKINEK"

– Gyakran kérnek tőled segítséget?

– Igen. Pénzt is szoktak, de inkább lehetőségeket igyekszem teremteni, tehát azon gondolkodom, milyen munkalehetőséget tudnék nyújtani annak, aki kér. Mert azzal nem lesz beljebb, ha egyszer kölcsön adok, amit természetesen soha nem fog megadni.

– Neked kellett annak idején kölcsön kérned?

– Ritkán. De erről a témáról nem szívesen beszélek. Nem jó ezekről beszélni. Mészáros Árpi időnként adott nekem kölcsön ötezer forintokat.

Annak idején, amikor felköltöztem Budapestre, sokáig az autómban laktam. Volt egy 1.3-as Fiat Unom. Amikor hidegebb lett, már nem volt annyira komfortos. Eljátszottam, mintha nem így lenne, és egy haveromhoz jártam fel fürdeni. Aztán Mészáros Árpi és a kedvese fogadtak be magukhoz. Néha hazamentem Veszprémbe, hoztam konzerveket, de összességében 2-3 évig ez így ment. Kialakítottunk magunknak egy külön családot, ahol én voltam a gyerek, ők pedig az anyuka és apuka, hiszen akkor még nem volt közös gyerekük. Ha jöttél volna, téged is befogadtunk volna… (nevet) Aztán, amikor megszületett a kislányuk, hivatalosan is én lettem a keresztapja.

– Nem nagyon értem az iménti ódzkodásod a témától. Azt mondtad, nem szívesen beszélsz erről a korszakról. Miért?

– Nem akarom, hogy azt higgyék, utólag akarok egy ilyen nehéz sorsot kirajzolni. Pedig az is megtörtént, hogy egy haverommal beköltöztünk egy irodába – épp egyikünknek sem volt lakása –, és úgy osztottuk be a nagyon kevés pénzünket, hogy ebédre megettük a rántott hal belsejét, vacsorára pedig a bundáját, vagyis a prézlit.

„TOMIKÁT ÉN FOGOM VISSZA, ENGEM VISZONT NEM FOG VISSZA SENKI – ÉS EZ VESZÉLYES”

– Folyamatosan jelez a telefonod, pedig hajnal van. Ki írogat?

– Az öcsém írt egy másik fellépésről. Élménybeszámolót tartott.

– Mi van a másik öcséddel, Balázzsal? Hiszen hárman vagytok testvérek.

– Balázs ilyenkor már alszik. Ő már tízkor lefekszik. Nagyon jó barátom, amellett, hogy a testvérem. Informatikus egy banknál, Veszprémben él. Nagyon fontos beosztása van. Egyszer próbálta elmagyarázta, hogy mit csinál, de nem értettem meg. Balázzsal másfél év, Tomikával pedig tíz év korkülönbség van köztünk.

– Tomi Pesten lakik?

– Igen. Néha átjön, szívesen látom őt. Bár eléggé szeret bulizni, néha vissza is kell fognom. De nagyon jó fej.

– Téged ki fog vissza?

– Senki. És ebben ez a veszélyes. Nekem nincs bátyám, Tomikának viszont van.

31 éves vagyok, de még ma is 18-nak képzelem magam… A barátaim javarészt velem egyidősek, és van közöttük olyan, aki már a harmadik feleséget fogyasztja. Több gyerekkel. Én viszont úgy vagyok vele, hogy talán nem is akarok felnőni, és 18 maradok mindig…
 

„NEM VÁLLALOK GYEREKET, MIVEL KÉPTELEN VAGYOK ESTE HÉTRE, A FÜRDETÉSRE HAZAÉRNI”

– Akkor is, ha majd gyereked születik?

– A minap egy kutyamenhelyen voltam fellépni. Elmondtam, hogy mindenki a saját felelősségének teljes tudatában válasszon magának kutyát. Ha valaki nem alkalmas erre, akkor inkább ne is vigyen haza állatot. Mert ez egy felelősség. Ahogyan a szülői feladat is. Ha valaki nem tud este hétre hazamenni fürdetni, akkor ne vállaljon gyereket. Itt voltál velem egész nap, látod hogy megy ez, és képzeld el, hogy még téged is, akit nagyon fontosnak tartottalak, átvertelek 2 órával. Mi lenne akkor a családommal, a feleségemmel és a gyerekkel, ha nem mennék haza?

– Jártál valaha pszichológusnál?

-  Jártam.

– Mit kerestél ott?

– Beszélgettünk

– Küldött valaki?

– Elmentem magamtól.

– Mikor?

– Régen.

– Mire kerestél választ?

– Ahhoz, hogy erre válaszoljak, jobban kell, hogy ismerjelek...

melyintejuk.hu